SAJTÓ- ÉS VISSZHANG

Egyszer bocsánatot kell kérni

A szlovákiai magyarok jogfosztását, elűzését és kitelepítését megalapozó Benes-dekrétumok és pozsonyi döntések még ma is politikai manipuláció tárgyai lehetnek; ennek kapcsán felel?tlen politikai handabandázás folyhat napjainkban is - mutattak rá a tanácskozáson. Ennek egyik oka, hogy a tisztánlátáshoz alapvet? források hiányoznak; a történészeknek e tekintetben még rengeteg a tennivalójuk. Emiatt a lakossági emlékezetben a feldolgozás elakadt a gyász momentumánál; az évfordulóról való megemlékezések is többnyire szegregáltan, a másik nemzet kollektív emlékezetér?l tudomást nem véve zajlanak. Stefan Sutaj szlovák akadémikus szerint sem a szlovák, sem a magyar társadalom és politika nincs felkészülve még a múlt örökségével való ?szinte szembesülésre. Elképzelhetetlennek mondta, hogy a szlovák társadalom jelenleg megbánást tanúsítson a 60 évvel ezel?tt történtek miatt. - Ha az emberek tájékozottabbak lesznek a történelemr?l, az majd a politikusok megnyilatkozásait is módosíthatja - tette hozzá.

Mint többen - így Sutaj és Szarka László - utaltak rá, a kitelepítések megítélésében a két országban jelent?s különbségek mutatkoznak. Szlovákiában ezt sokan a két ország megegyezésén alapuló történelmi igazságtételének, területek visszaszerzésének tekintik, míg nálunk kollektív megtorlásnak, jogtalan kisemmizésnek és igazságtalan üldöztetésnek. A kollektív megbocsátás hiányzó láncszeme nélkül nem juthatunk tovább a magyar- szlovák történelmi együttélésben - hangzott el.

A történészek egyetértettek abban is, hogy a kitelepítésekhez nemzetközi és csehszlovák bels? problémák vezettek és nagy szerepet játszott a döntésekben a szlovák nacionalizmus. Ennek kapcsán Helena Nosková cseh történész elmondta, hogy a Szovjetuniónak Csehszlovákia helyreállítása érdekében állt, az er?s Magyarország viszont nem. F?leg az emigráns cseh politika akart a föderális elrendez?dést az újjáalakuló csehszlovák államban és magyarok kitelepítését mintegy fájdalomdíjnak szánták a nagyobb autonómiára vágyó szlovákok számára. Végül is azonban radikális egyoldalú megoldási elképzeléseihez Csehszlovákia nem kapott nemzetközi jóváhagyást, ezért maradhatott meg szül?földjén az ottani magyarság nagyobbik fele.

Az a magyar részr?l ritkán tárgyalt körülmény, hogy hozzávet?leg 400 ezer felvidéki magyar jelentkezett \\\\

2007. szeptember 28.   13:41

Vissza


      vissza
Nyitóoldal
Alapítvány
Site-Map
Linkek


társoldalak
OTP Terror Háza
Nemzeti Kulturális Alap
mr

Fejlesztette a 
CENTER.HU



www.orwell.hu www.xxxiszazadintezet.hu www.xxszazadintezet.hu www.koestler.hu www.terrorhaza.hu www.magyarforradalom1956.hu www.magyartragedia1945.hu www.magyartragedia.hu www.svabkitelepites.hu www.szexualisforradalom.hu www.delvidekitragedia.hu przewoznik.terrorhaza.hu www.habsburg.org.hu