?Elegend? harc, hogy a múltat be kell vallani." (József Attila) A kontinens múlt századának legtöbb történelmi tragédiája ma már alig értelmezhet? az egységesül? Európa ifjabb nemzedékei számára. Hogyan lehetett a második világháború után a kollektív b?nösség alapján felel?sségre vonni egész nemzeteket? Hogyan lehetett megbontani etnikai csoportok évszázados, olykor évezredes békés együttélését, sorsközösségét, faji alapon, az ?egy állam egy nemzet" soviniszta elvét hirdetve? Hogyan történhetett az, hogy a nürnbergi perekben méltán elítélt náci tömeggyilkosságok eszközrendszerének több eleme, a deportálások, a munkatáborok, a teljes jogfosztás él? gyakorlat maradhatott Európa több államában? Az id?sebb nemzedékek máig ható traumája a csehszlovák-magyar lakosságcsere tragikus eseménysora. Nekünk, a fiatalabb nemzedékek tagjainak feladata az, hogy meghallgassuk és továbbörökítsük történeteiket, melyek mára közös múltunkká szelídültek. Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy hat évtizeddel ezel?tt, 1945 és 1948 között nemzeti hovatartozásuk alapján tízezreket fosztottak meg szül?földjükt?l, állampolgárságuktól, vagyonuktól. A Csehszlovákiából el?zött és kitelepített magyarok száma 120 ezer körüli, míg a jólét hamis ígéretével, magyarországi szül?földjükr?l Csehszlovákiába csábított szlovákok majdnem 60 ezren voltak. Feladatunk az emlékezés marad, és az, hogy túl a tragédiákon megtaláljuk azt a közös, er?t és vigaszt nyújtó történetet is, amely örökre összeköt bennünket. Magyarokat és szlovákokat. Európaiakat.